Kapisztrán Alap - híd a generációk között

Az Alap lényege röviden

A Kapisztrán csapatban felnőve, felnőttcserkészként felelősséget érzünk a csapat fejlődéséért. Megvan bennünk a vágy, hogy tegyünk is valamit a csapat segítése érdekében, ezért alakítottuk ki azt a hátteret, amivel az őrsöket/rajokat támogatni szeretnénk. Adományokból és felajánlásokból képezünk egy különálló alapot. Ebből őrsök, rajok programjait  támogatnánk. Ehhez várjuk az őrsvezetők és rajparancsnokok programötleteit.

A Kapisztrán Alap forrásaira pályázhatnak rajok illetve őrsök. Az évente, félévente ismétlődő kiírásokra évközi programokkal lehet jelentkezni. Minden alkalommal megjelölünk néhány - az aktuális vezetőkkel egyeztetett - szempontot, amelyeket figyelembe veszünk az elbírálásnál. Fontos elv, hogy a programokra maximum 80%-os támogatás nyerhető el.

A felajánlásokat a későbbiekben közös adományozó vacsorákon gyűjtjük, ahol a korábban támogatott közösségek röviden beszámolnak majd programjaikról.
Várjuk csatlakozásod, felajánlásaid és a találkozás lehetőségét.