Napló és galéria‎ > ‎1923-1948‎ > ‎

1942 Vízitúra

Naplórészletek 

A Nagykör: Duna- Sió – Balaton – Zala – Rába - Duna




Bevezetés

Négy évvel ezelőtt indult útnak néhány elszánt vizicserkész azzal a céllal, hogy őrsi csónakon teszik meg az utat a Duna, Sió, Balaton, Zala, Rába és ismét a Duna folyón végig Budapesttől Budapestig. Vakmerő vállalkozás volt, ami nem sok jóval kecsegtetett. De ők Kapisztránok voltak, mindenre számító elszánt fiúk.

Négy év telt el azóta és most ugyanazzal a céllal ragadja meg az evezőket egy másik fiatal csoport. Ma háború van; nehezebbek az ellátási viszonyok s nem csak a külső, de a belső front is küzd a győzelemért. A különféle élelmezési korlátozások erős gátakat vetnek a tervbe vett vizitúra elé. De az efféle zavarok Kapisztránoknak nem okozhatnak nehézséget. Mert ez a csoport is Kapisztrán vizicserkészek csoportja.

Szombat, 1942. július 4. Bpest. – Dunaföldvár

Délután 3 órakor már izgatottan vártuk a vizitelepen az indulásra és lassan mindannyian meg is érkeztünk. Szerencsére sikerült a tizenkettes csónaklétszámot összehozni, anélkül, hogy a kerékpárosok számát kettőnél kevesebbre kellett volna csökkenteni. Ugyanis – akár a múltban – állandó váltózással két kerékpáros fogja kisérni a csónakot a partmenti útvonalon. Ezek végzik el a beszerzéseket és minden szükséges egyéb elintéznivalókat. Összesen tehát 14-en indultunk, névszerint a következők:

Hófer János, Váradi Lajos, Wavra Ferenc, Princ Alajos, Uhl Ferenc, Bahja Árpád, Boros József, Horváth Károly, Kovács József,…., Diament Nándor, Váli József, Váli István, Fótyi József

Fél négyre útra készen álltunk. Beszálltunk tehát a csónakba és elindultunk az első napi út célja: Dunaföldvár felé. Az esős délelőttöt szép napos délután váltotta fel. Hat óra körül a Csepel sziget pontján kikötöttünk és elővettük a “hazaival töltött élelmiszerzacskókat, hogy gyomrunknak egy kis uzsonnával kedveskedjünk. Meglehetősen jó vizet is szereztünk. Rövid idő múlva újból útnak indultunk és eveztünk tovább, napszállta után is, míg fel nem sötétlett előtünk Dunaföldvár hídja. Sötétedés után nagyon óvatosan kellett mennünk, mert errefelé sok párhuzamgát tette bizonytalanná a sötétben való evezést. Éjjeli egy órát mutatott az óra mikor partot értünk. Nagyon nehezen kötöttünk ki, mert térdig süppedő iszap-part volt s ebből következik az, hogy a kirakodás és a csónak kiemelése is nehezen ment. Ismét könnyítettünk élelemkészletünkön. Lefekvés előtt egy iszapmentes helyen megmosakodtunk. Sátrat nem vertünk, hanem leterítettünk a földre a sátrolapokat és azon aludtunk. A két kerékpáros ma a nagy Váli és a Fótyi volt. A sötétben csak igen nehezen találtunk rájuk.

Vasárnap, 1942. július 5. Dunaföldvár – Keselyűscsárda

Reggel hétkor keltünk s miután rendbe hoztuk magunkat bementünk a községbe misét hallgatni. Ám ebből nem lett semmi sem, mert mise végére értünk oda s a következőt pedig nem vártuk meg, hanem bementünk egy cukrászdába reggelizni. Mivel kávé nem volt fagylaltot ettünk néhány szelet tortával. A fagylaltból aztán még bőven repetáztunk egy mási cukrászdában. Jancsi bá valami hivatalos dolgot intézett, s amíg várni kellett rá, addig leveleket írtunk haza. Itt történt az az eset, hogy Ferike egy üdvözlőlapot adott a Lajos bának aláiratni, aki aláírás helyett néhány sort írt a lapra, valami ilyesfélét: “Ferikének a hangja már egészen férfias lett. De csak a hangja, ő még taknyos.” Ezt aztán - 3 filléres bélyeggel – bedobta a postaládába. Szegény Ferikét majd szétvetette a pulykaméreg. Jancsi bára nem vártunk tovább, hanem visszamentünk a Dunapartra. Később mikor megérkezett, azt a szomorú hírt hozta, hogy előre megrendelt kenyerünket a pék egy másik cserkészcsapatnak adta oda. A kerékpárosoknak itt kellett tehát maradniuk megvárni a holnapi sütést. Tizenegy óra tájban indultunk tovább a Dunán. Hogy az evéssel külön időt ne pocsékoljuk, azért a csónakban ebédeltünk. Délután egy pazar fövenyes helyen kikötöttünk és strandoltunk egy keveset. A baj csak az volt, hogy piszkos volt a víz. Este nyolckor értünk el a Kisdunát Paksnál melynek rövid szakasza után már a Sió fog következni. Már sötétedett, mikor Keselyűscsárdánál kikötöttünk a meredek part mellett. Az őrsit kirámoltuk s jó erősen kikötve a partra a vízben hagytuk. Ezután nekiláttunk, hogy minden tábor legjellegzetesebb tárgyait a sátrakat felverjük. Egy hatszemélyes és három rombusz sátrat hoztunk magunkkal. A sátorbeosztást illetőleg a következő képpen állapodtunk meg: a hatszemélyes sátorban Hofer - Princ – Boros – Gyimesi, a három rombuszba pedig Váradi Uhl Horvát Diamant, illetőleg Wavra …. Kovács és Váli I. Váli II. Fótyi helyezkedtek el. Ma a …. És a Kovács Dunaföldváron maradtak s csak holnap fogunk velük találkozni Kölesden. Közben teát főztünk holnap reggelire. Az éjjel nagyon jól aludtunk éspedig azért, mert szénát ágyaztunk magunk alá.

Hétfő, 1942. július 6. Keselyűscsárda - Kölesd

Hajnali négy órakor volt ébresztő, utána egy kis közös mozgás következett. Reggeli után felkészültünk az útra, mely kb. negyven km hosszú volt. Gyönyörű tájakon haladtunk keresztül. A meredek partokat hatalmas jegenyefák szegélyezték, majd a rezgő nyárfa ezüstös csillogása nyújtott megkapó látványt. Később el – elmaradoztak a sűrű lomberdők, s ezeknek helyét szántók és ültetvények foglalták el. A bogyoszlói révnél ki kellett kötnünk, mert a rév drótkötelébe beleakadt a kormánylapát és letörött. Ugyanis a Ferike kormányozott és kicsit későn húzta ki a kormányt. Ez valahogy nem is ment neki másképp, mint a drótkötél segítségével… Szekszárd után mind erősebb sodorral kellett küzdenünk. Úgy próbáltunk segíteni a helyzeten, hogy kiszálltunk a csónakból és a partról vontattuk tovább. A pihenő csoport előre ment, míg a többiek egy idő múlva megelégelték a vontatást, és tovább eveztek. Így értünk be Medinára, ahol szódavízzel próbáltuk csillapítani a mindjobban ránk nehezedő éhséget s ezért rövid időre betértünk egy kocsmába. A továbbindulásnál váltottunk és behúztunk Kölesdre. Itt rögtön nekiláttunk a főzésnek. Ám ehhez először babot kellet szednünk a malomkertből. Kellő mennyiség beszerzése után nekiláttunk a babmegpucolásának, majd fát és vizet hoztunk. A víz itt nagyon édes volt, de ezen a környéken sehol sem találtunk még jobbat. Mire az ebéd elkészült szinte már nem is éreztük az éhséget. Mai napi koplalásunk oka különben ott keresendő, hogy nem volt kenyerünk s ez a kérdés kicsit későn, de szerencsésen elintéződött azzal, hogy megjöttek a Dunaföldvárot hagyott kerékpárosok és magukkal hozták a lényeget. Tej bőven volt a faluban s így módunkban volt belőle inni sőt holnapra is eltettünk.

Kedd, 1942. Július 7. Kölesd – Ozora

Hét órakor keltünk fel, bár korábbra terveztük az indulást. Tejet reggeliztünk kenyérrel. Ozora a mai cél ami 45 km-ével tekintélyes távolság, számítva a Sió erős sodrását. A Kölesd előtti úton tapasztaltuk, hogyha a pihenő csoportra a parton gyalogol a csónak a nagy súlyfelszabadulástól sokkal könnyebben halad. Mától fogva tehát - a Sió hátralévő szakaszán ezt a rendszert alkalmazzuk. az orrból hátraraktuk a hátizsákokat, hogy elől ne legyen teher és így indultunk útnak. Ma a Princ - Boros kettős indult kerékpárral, már csak azért is mert a Lajos bának Ozorán rokonai vannak. Pálfán leálltunk ebédelni szalonnát és kenyeret. Itt végre jó vizet ittunk. Pár órát nyugodt pihenéssel töltöttünk el , majd indultunk tovább. Evezés közben negyedóránként a vízbe mártottuk a lábunkat, ami a nagy melegben nagyon felfrissített. Simontornya strandján váltás közben érdekes dolog ragadta meg figyelmünket. A strandnak csúfolt rossz homokparton egy tábla állt a következő felirattal: "Oh te szegény embertársam, akit félig holtan kihúztalak a vízből, vajon hány halált halsz míg a falu közepén lévő községházáról elhozzák életed egyetlen reménységét a mentőfelszerelést? " eddigi utunk folyamán a Sió vize nagyon szennyes és piszkos volt. Most, hogy elértük és elhagytuk a Kapos torkolatát egyszerre megtisztult a víz, ezután már a Balaton tiszta zöld vizében mentünk. utunk során elérkeztünk egy kendergyárhoz, ahol szörnyű bűz fogadott és kísért még jó darabon. Alkonyra forduló időben érkeztünk Ozorára, ahol legnagyobb örömünkre készen vártak már a vacsorával, zöldbablevessel és petrezselymes krumplival sőt 18 kg meggyed is vettek Lajos báék, ennek felét eltettük holnapra. Visszamentünk táborunkba, amelyet még megérkezésünkkor verünk fel a túlparti hídfőnél és lefeküdtünk.

Szerda, 1942. július 8. Ozora - Siófok

Reggelire tejet ittunk kenyérrel. Utána felkészültünk, hogy a Sióút utolsó szakaszát megtegyük. Ma este már a Balatonnál leszünk. de most még elöttünk egy harmincöt km-es út, ami előreláthatólag nehéznek igérkezik, mert itt már a legnagyobb a sodor. Mezőkomáromnál már várt ránk a Lulu és a Spenót, akik egy itteni kerékpárszerelőhöz adták a kerékpárt javítani, mert megviselt állapotban voltak. Egy közkútból vizet vettünk. Micsoda jó víz volt ez, az eddig volt sok édes meszes víz után! Rövidesen tovább indultunk és Júton kötöttünk ki ebédelni. Csak hideget: szalonnát kenyérrel és tegnapi meggyet. Ebéd előtt fürödtünk egy nagyot a Sióban, de mégis a Balaton vizében. Mikor tovább indultunk a Spenót helyett a Lajos bá indult tovább kerékpárral, hogy nagy diplomáciai tudását kocsiszerzésre fordítsa, ami Siófoknál fogja majd az őrsit átvinni a Balatonra. ez csak olyképpen sikerült, hogy a kocsi után még egy kétkerekű "pótkocsit" kötöttünk. Teljesen kirámoltuk a csónakot és szerencsésen kiemeltük a vízből a meredek kőpartról. Simán átvittük a balatonparti MAC telepre, ahol a beépített zsilipen áteresztik le a Balaton vizét a Sión keresztül a Dunába. Mikor a Balatonhoz értünk, gyönyörű látványban volt részünk időközben ugyanis hatalmas szélvihar kerekedett, ami haragosan csapkodó hullámokat borzolt a Balaton zöld vizére s az egész végtelen víztömeg, mint valami smaragdmező szikrázott a lenyugvó nap erőtlen fényében. Felejthetetlenül szép volt. Letáborozásunk után a fiúk - néhány kivételével - a városba mentek, ahol az egyik házban megfőzték a vacsorát, a paprikás krumplit.

Csütörtök, 1942. július 9. Siófok – Balatonboglár

Reggeli nélkül indultunk útnak. Azt reméltük ugyanis, hogy a kerékpárosok Siófokon szereznek majd tejet és a szántódi révnél reggeliznénk csak. Eleinte erős hullámzás zavarta az evezést, de a szél elcsendesedett és a víz is kisimult. A szántódi révnél vártak ránk a kerékpárosok. Sajnos tejet nem tudtak szerezni ezért csak zsíros kenyeret reggeliztünk. Rövid pihenő után indultunk tovább Balatonboglár felé. Lassan elhagytuk a tihanyi félszigetet és később pedig feltünt a badacsonyi hegy jellegzetes koporsóalakja. Váltás közben mindig rendeztünk egy öt percig tartó fürdést a csónakból, ami a nagy melegben nagyon fríssítőleg hatott. Kora délután kötöttünk ki Balatonbogláron. Első teendőnk volt, hogy az eddigi út folyamán alaposan bepiszkolódott csónakot megmossuk. Nekiláttunk tehát a munkának. Kicsit nehezen ment a csónak kiemelése, mert mindenütt meredek kőpart volt. Míg néhányan az őrsit vödrözték, addig a többiek elmosták a csónakszereléket. Mikor a csónakmosással elkészültünk újból vízre tettük. Sok száraz nád volt a közelben s ezt használtuk tüzelésre. Eközben néhányan nekiláttak felverni a sátrakat. Estére hajlott az idő, mire elkészült az ebéd, helyesebben az “Abendessen”, a krumplileves zöldbabfőzelék. Ennek a tábornak már elmaradhatatlan kelléke a zöldbab. Ezúttal harmadszor van szerencsénk csajkánkban üdvözölni, pedig mégcsak negyedszer eszünk főtt ételt. Vacsora után fürödtünk, utána bementünk a községbe körülnézni a cukrászdák és vendéglők körül. A cukrászdában egy rekedt gramofon szólt, hangja uralkodott a csendes kis fürdőváros felett. Tíz órakor visszajöttünk és lefeküdtünk.

Péntek, 1942. Július 10. Balatonboglár – Balatonberény

Reggel korán volt ébresztő. Lebontottuk a sátrakat megreggeliztünk, majd felkészültünk az útra. Ma a Jancsi bá a kerékpáros a kis – Góréval. Öröm volt beülni a tiszt csónakba. Ma már elmaradtak a váltás közbeni fürdések, de erre nem is volt nagy szükség, mert hűvösebb volt az idő, mint tegnap. Még dél sem volt mikor feltűnt előttünk a Balaton déli végződése, jellegzetes nádtömegével és hínármezőivel. Az egyik fürdőhíd végén már várt ránk a kis Váli. Partra irányítottuk tehát a csónakokat, ám egy idő múlva ki kellet szállni és tolni kellett tovább, mert alig ért térdig a víz és a fenéket sűrűn befutotta a hínár. Kitéve a csónakot rögtön nekiláttunk a főzéshez és a tábor felveréséhez. Apropó főzés. Mondani sem kel talán, hogy zöldbabot főztünk. De dicséretére váljon a szolgálatnak – nem írom le, hogy a négyek voltak – akik végre először a túrán rendes időben megfőzték az ebédet. Ebéd után – ez is először történik meg, nyugodtan sziesztáztunk. Fürödtünk egy kicsit, már a mennyire fürdésnek lehet nevezni azt, ha az ember kirándulni megy a Balaton közepére s ott végre mellig ér a víz. A sok kagylótól meg egyetlen lépésünk sem volt biztos. Délután nagy futball játékot rendeztünk az ottani pályán. Rongyos kis fészek ez a Balatonberény, nem is mentünk be a faluba. Istennek hála, azt is megérhettük, hogy vacsorára nem zöldbab volt, hanem petrezselymes krumpli sült szalonnával. Pedig egész specialisták lettünk már ennek a zöldételnek elkészítésében, sőt egész művészetté fejlesztettük ki ezen tudásunkat. Már nem csak rántva tudjuk elkészíteni, hanem habarva, szórva, dobálva és párolva is sőt az sem lehetetlen, hogy még néhány módot fogunk kitalálni. Mert utóvégre csak nem fogunk egyoldalú koszton élni. Vacsora után a Lajos bá a Ferikével verekedett. Ebben a birkózásban annyi nevetető mozdulat, annyi komikus helyzet és groteszk póz volt, hogy könnyesésig nevettünk rajta. Egyébként este rejtélyes körülmények között defektet kapott az Uhlreska kerékpárja. Füstölő tüzeket csináltunk a szúnyogok ellen és lefeküdtünk.

Szombat 1942. Július 11. Balatonberény – Zalacsány

Megint kora hajnalban keltünk fel. A táborbontás és csónakvizretevés már ép oly automatikusan megy, akár a kirámolás, kiemelés és táborverés. Már úgy begyakoroltuk magunkat. Rövid evezés után elértük a Zala torkolatát. Búcsút intettünk tehát a Balatonnak és neki vágtunk a szeszélyesen kanyargó keskeny folyócskának. Egy ideig kisért még a kis Balaton mocsárvilága, de mire ez elmaradt, meggyorsult a folyás és nehezen ment az evezés. Ezen úgy segítettünk, hogy ismét elővettük a Sión alkalmazott rendszert, a pihenő csoport gyaloglását. Ennél csak az volt a baj, hogy a parton nem volt rendes gyalogösvény és a töltést is belepte a gaz és bokor. Délelőtt 10 órakor egy hajóhídhoz érkeztünk, ahol ettünk egy –egy karéj zsíros kenyeret, majd folytattuk az utat. Zalaapáti hídjánál találkoztunk a két kerékpárossal, a Váradival és az Uhlal. Szerencsére kaptak Berényben marhahúst. Innen a Lajos bá kerékpározott tovább a Váradi helyett. Röviddel ezután hatalmas szél kerekedett úgyhogy az őrsi szinte egyhelyben állt, végül kikötött és mindannyian felöltözködtünk. Innen a parton vontattuk tovább. Ám a baj nem jön egyedül, most meg azért nem tudtunk menni, mert egy – egy nagyobb parti bokorban megakadt a kötél. Egyizben a csónakot keresztbe fektettük a vízen és így mentünk át a túlsó partra, hogy onnan vontasuk tovább. Később egy kb. 40 cm-es esésű zuhogóhoz értünk, de itt is áthúztuk a csónakot, amelynek kormányánál Jancsi bá ült. Eközben találkoztunk a Lajos báékkal, akik szereztek egy kocsit, amelyen elvisszük majd a csónakot a zalacsányi vasútállomásra. A baj csak az volt, hogy lovat nem kaptunk s így nekünk kellett húzni a szekeret. Útközben a szekér karfája bezúzta a csónak oldalát két helyen is, szerencsére azonban ez nem volt olyan veszedelmes dolog, de könnyen azzá válhatott volna. Útközben találkoztunk a Lajos bácsi cigánykaravánjával. Ezt a Lajos bácsit díszes házatájával négy évvel ezelőtt ugyanitt találták a régiek. A vasútállomáson szerencsére betettük az őrsit a vagonba, lekötöztük és búcsút véve tőle utánanéztünk éjjeli szállásunknak. A gróf Benyovszki kastély egyik melléképületében kaptunk helyet és három csoportra oszolva három szobában helyezkedtünk el. Az egyikben – a legpiszkosabbikban és legdohosabb szagúban tűzhely volt - Jancsi bá nekilátott megfőzni a vacsorát, a rizsás hőst. Sajnos ebből elsózott húsos csiriz lett. De azért elfogyasztottuk jó étvággyal, mert délelőtt 10 óra óta nem ettünk semmit sem, azóta pedig 12 nehéz óra telt el. A szél közben állandóan tombolt, csak este felé állt el, ezzel egyidejűleg elkezdett esni az eső. Vacsora után megvetettük a padlón fekhelyünket és lefeküdtünk.

Vasárnap, 1942. Július 12. Zalacsány – Sárvár

Korán keltünk, mert a 7: 16-os vonattal indulnunk kellett Sárvár felé. Gyorsan összecsomagoltunk és siettünk ki az állomásra. Pár perc múlva jött is egy rövid motorosszerelvény, amelybe beszálltunk és elindultunk a kb. 80 km hosszú útra. Változatosan szép tájakon haladtunk keresztül, mígnem elérkeztünk Zalabérbe. Itt le kellett szállni, mert csak 4 órai várakozás után átszállással indultunk tovább. Csak itt foghattunk neki a reggelizéshez. Megittuk tehát a Zalacsányban szerzett tejet. Reggeli után bementünk a faluba, de hamarosan visszajöttünk, mert nem volt benn semmi érdekesség. Délben visszamentünk egy étkezdébe. Szemünk szánk fülünk elállt a csodálkozástól, midőn megtudtuk, hogy mi a menü. Szokatlan volt már az is, hogy terített asztal mellé ültünk, amelyen kanál, kés, villa, szalvéta pohár és fogpiszkáló volt. Ja és hát a menü az valóságos álom volt. Ferike meg is csípte magát, hogy nem álmodik-e. Szerencsére ébren volt. Savanyútüdőleves volt és párolt zöldbab sülttel. A bab a mi átkunk! Itt igazán elmaradhatott volna. Ezután jött a harmadik fogás lekváros rizskók. Az egész ebédet pedig egy kis borocskával öblítettük le. De most már siettünk vissza a állomásra, ahol időközben előállt a vonat. Beszálltunk és rövidesen el is indult. Útközben utasok szálltak fel s mivel csak egyetlen személykocsi volt a hely lassan szűknek bizonyult. Az egyik állomáson aztán otthagytunk csapot- papot és átköltöztünk a postavagonba. Hosszú utazás következett, aminek oka az volt, hogy majd minden állomáson egy tehervagont kapcsoltak a szerelvényhez s ez nagy huza- vonával járt. Nagysokára mégis megérkeztünk sárvárra. Itt már várt ránk a helybeli cserkészcsapat néhány tagja és elvezettek minket a polgári iskolába, ahol az egyik tanteremben kaptunk helyet. Este elmentünk a moziba, ahol a “Dankó Pistát játszották vagy ahogy tréfásan mondtuk csak a Pistát” mert a többi már hiányzott a filmből. Tizenegykor jöttünk ki a moziból s elmentünk egy vendéglőbe, ahol már kész is volt az előre megrendelt vacsoránk. Ez paradicsomleves és petrezselymes krumpli volt hússal. Ez is nagyon jó volt és így a mai napi koszttal meg voltunk elégedve. Hazamenve megvetettük ágyunkat a jó puha padlón és hamarosan el is aludtunk.

Hétfő, 1942. július 13. Sárvár

Reggel nem nagyon sietünk a felkeléssel, ráértünk, mert a mai napot még itt töltjük és csak holnap reggel indulunk tovább a Rábára. Reggelire kávét ittunk, utána szabad idő következett. A szolgálat nekilátott az ebéd főzésnek. Ki is tett magáért, mert két lábos kelkáposzta-főzeléket főzött, azaz kelkáposztalevest, mert nagyon híg lett. Ebéd után megint csak pihenő levélírás stb. Később elmentünk az állomásra, hogy a csónakot átfuvarozzuk a Rábára. Megrökönyödve vettük észre, hogy a vasúti munkások már kirakták a teherkocsiból és avatatlan kézzel végigvonszolva a földön …. Nagy darabon levált és elgörbült. Mivel az illetékeseknél emelt panaszunk zárt ajtókra talált kénytelenek voltunk lenyelni sérelmünket. Átlós irányban tettük fel a kocsilapra. Néhány km-es út zavartalan megtétele után elérkeztünk a Rábára. Levettük az őrsit a kocsiról és mindjárt ki is javítuttuk a rajta esett szépséghibát. Visszamenve az iskolába megfőztük a holnapi ebédet. Erre azért volt szükség, mert a kb 100 km-es rábaszakaszt egy nap alatt kell leeveznünk, és főzésre nem igen lesz időnk. Vacsorára a délről maradt kelkáposztát melegítettük meg s mindenki kapott egy darab kolbászt. Holnapra paprikás krumplit főztünk szintén kolbásszal. Vacsora után a kis Góré rendbehozta a Ferike kerékpárját, hogy a holnapi nagy kerékpárútra elég erős legyen. Lassan mindannyian lefeküdtünk, csak Jancsi bá és Lajos bá nem. Ők ugyanis még nem jöttek haza.

Kedd, 1942. Július 14. Sárvár – Győr

(kerékpáros voltam Váradit kértem meg hogy írja le)

Szerda, 1942. Július 15. Győr

Rendes időben felébredtünk, rendbe hoztuk fekhelyeinket, majd kimentünk a stégre megmosakodni, sőt némelyikünk még meg is fürdött. Megittuk a reggelire főzött teát. Jancsi bátyánk úgy látszik elcsípte az éjjeli vonatot, mert mikor felébredtünk már nem találtuk a szalmazsákján. Reggeli után bementünk a városba kicsit körülnézni. Felmentünk a régi vár tornyába s itt egy katonai figyelő állomást találtunk. Prizmás távcsövön keresztül a vezető engedélyével szemügyre vettük gyár városát. Néhány fényképfelvételt csinált a Lajos bá és a góré, azután jöttünk lefelé. Most megolvastuk a lépcsőket. A több féle eredményből mindenesetre kitűnt az, hogy több volt, mint kétszáz. Ezután a ferencesek templomát és annak kriptáját tekintettük meg, ahol egy fiatal barát vezetett végig minket. Kissé furcsán hatott mikor kifelé jövet rövidzárlat következtében kialudtak a villanyok a kriptában. Ezután egyórai szabad falukutatás, illetve városkutatás következett, majd hazamentünk ebédelni. Az ebédet most is a telepfelügyelőék főzték meg. Mára borsóleves és babfőzelék volt. Délután ismét elmentünk a városba este pedig a társaság egy része moziba ment, ahol a Titokzatos Sziám című filmet játszották.

Csütörtök, 1942. Július 16. Győr – Komárom

Reggel nekiláttunk, hogy felszedjük és vízre tegyük a “dögöt”. Kilenc óra körül indultunk útnak, kissé szeles időben. Útközben a Nagy Dunán ettünk egy kis éhségcsillapító jammes kenyeret. A komáromi hídnál találkoztunk a Boros – Diamant párral akik kerékpárral jöttek. Rövid pihenés után tovább mentünk, majd egy alkalmas helyen végleg kikötöttünk. Alkalmunk volt megfigyelni a Duna és a Vág egybeömlésénél a két folyóvíz színeinek egyesülését. Néhányan elmentünk vízért, míg a többiek nekiláttak krumplit hámozni. Egy közeli tanyán szivattyús kutat találtunk. A baj csak az volt, hogy nem működött és csak vödörrel tudtunk vizet felhúzni. Néhány békát is kimertünk a kútból a víz azonban várakozáson felül jó volt. A Baleja gulyást akart főzni, de véletlenül paprikás krumpli lett belőle. A fontos azonban az volt, hogy elkészült és sokat ehettünk. A további időt pihenéssel és szórakozással töltöttük el. Este a Gyimesi szerzett valahonnan tejet, de ezt nem ittuk meg hanem eltettük holnapra. Vacsorára jammes kenyeret ettünk, utána nemsokára lefeküdtünk.

Péntek, 1942. Július 17. Komárom – Szob

Szép időre ébredtünk s ennek örültünk a legjobban. Reggelire tejet ittunk, majd vízre téve a csónakokat elindultunk lefelé a Dunán. Esztergomnál a Lajos bá és a Góré egy – egy felvételt csinált a városról. Fér egyig eveztünk s mikor kikötöttünk az Ipoly torkolatánál még nem volt ott a Fótyi, aki kerékpárral ment. Először történt meg ez is a túrán. Egyébként ma csak egy kerékpáros volt, hogy ne kelljen a csónakban duplázni, vagy egynek két lapáttal evezni az egyes padon. Tegnap már amúgyis rávitt erre a kényszer, hát ma ilyen megoldást választottunk. Kitettük az őrsit és letáboroztunk. Csak két sátrat vertünk fel, mert a Váliék este kerékpárral Nagymarosra mennek a rokonaikhoz. Nekifogtunk az ebéd elkészítéséhez. Nem is volt rossz ebéd: petrezselymes krumpli tojásrántottával. Kár, hogy kevés volt. Délután fürödtünk az Ipolyban is, Dunában is. Válogathattunk. Délután almát és körtét uzsonnáztunk, amit a Fótyi hozott szobi rokonaitól. Estére teát ittunk kenyérrel és jammel, utána lefeküdtünk.

Szombat, 1942. Július 18. Szob – Budapest

Elérkeztünk túrán utolsó napjára s hát Istennek örömmel állapíthatjuk meg, hogy a kedélyek két hét multával semmivel sem rosszabbak, mint az indulásnál. Az utolsó nap is csak olyan jó hangulatban telt el, mint az első, vagy akármelyik napja a túrának. Pedig ma már csak tizenegy fővel indultunk útnak s annak ellenére, hogy kerékpárosok sincsenek, még a csónakban is duplázni kell. Reggelire még főztünk egy meleg vizet illetve teát s mint a múltban, úgy most sem tévesztett meg minket a 10 %-ban orosz teát tartalmazó magyar tea, amelynek sodoratlan levelei elfedik az orosz tea sodrott leveleit. Minket ez egyáltalán nem tévesztett meg. S azok a kisebb fajta gallyak és ágak sem, melyeket mindennap üdvözöltünk teánkban. Napos időben indultunk, csak a szél volt hívatlan vendég, mert állandóan erős hullámzásban tartotta az ezen a környéken amúgyis erősen kanyargó Dunát. Két és fél órai evezés után megérkeztünk Vácra. Itt kikötöttünk és megtízóraiztunk. Almát és körtét ettünk kenyérrel. Vácról lefelé felváltva eveztünk és csurogtunk a horányi csárdáig. Közben megettük Szobon szerzett kétkilós friss kenyerünket jammel. Most már jónak láttuk megragadni az evezők nyelét, mert időközben sűrű felhők gyűltek az égen és a szélhatalmas hullámokat vert a vízen. Szerencsére azonban nem történt semmi baj s mire az 53-as tábla várva várt számjegyeihez értünk, már derűsen sütött megint a nap. Az öbölben a “naszád” jött elénk Koszlvoszky kapitánnyal és Hábel I. tiszttel, hogy a hosszú útról visszatért cirkálót – a dögöt – üdvözölje. Partra érve feltűnt Jancsi bá is sőt a hosszú Baleja is megérkezett a Szirák társaságában. Nekiláttunk kirámolni és elmosni a csónakot, amelyet azután bevittünk az új csónakházba. Hozzáláttunk mi is az öltözéshez s miután rendbe hoztuk magunkat átladikoztunk a pesti partra. Itt már várakozott az időközben megrendelt taxi, amely a szereléket viszi majd az otthonba. Mi pedig elköszöntünk egymástól s abban állapodtunk meg, hogy holnap fogjuk befejezni ezt a szép emlékezetes túrát.
Comments